Számomra Ő a nyugalom megtestesülése a mai Magyar Vizsla állomány idegbajos, túlpörgött, langyos tengerében. Egyszerűen imádok vele vadászni, imádok vele élni!

A hétköznapokban nem pörög 270%-on, nem ugrál senki feje tetejére, nem mászik bele mindenki aurájába. Játszik, fut, teljesít ha kell, tehát ez nem azt jelenti, hogy érdektelen vagy passzív lenne – egyszerűen csak egy tényleg élhető kutya.

A vadászatokon kiegyensúlyozottan teszi oda magát minden alkalommal, akár sorban a harmadik, negyedik napon is. Nagy tempót diktál, de ha kell, akkor tud koncentrálni is. Nem egyenesíti ki a csapák töréseit, nem kerül ki a lövésnyi táv alól, csak ha épp erre van szükség. Túrja a nádat, amikor muszáj, de nem olyan hülye, hogy szétvágja magát fölöslegesen… inkább szél alá kerül és csak akkor megy be, ha érez valamit. Tényleg, de komolyan, élvezet a vádászat Vele. Sokszor még puskát sem viszek a hajtásokra, hogy csodálni tudjam.

A plusz extra pedig a külleme: (bár biztos elfogult vagyok, de) egyszerűen gyönyörű! Arányos, csajos, izmos, pont jó magasságú, pont elég csont van benne. Ha nagyon őszinte akarok lenni, a sztenderdben meghatározott „zsemle” szín ez esetben inkább egy jól átsült cipó színe, de ez legyen a legnagyobb bajunk… nekem akkor is Ő a legszebb!